Menü
A különös paradoxon az,
hogy amikor elfogadom magamat olyannak,
amilyen valójában vagyok,
azután tudok változni.
(Carl Rogers)
Mi a Mentőöv?
Egy történet.
Egy csomag.
Egy lehetőség.
A 2023-as oktatási helyzet riasztó erővel taszított ki a komfortzónámból. Olyan megoldást kerestem, amelyben távolodni és függetlenedni tudok a közoktatás rendszerétől, ugyanakkor stabilitást és biztonságot nyújt a vállalkozói létben.
Ebből és erre született a Mentőöv.
Együttműködő munkatársainknak nyugodt, elérhető, jól alakítható munkakörnyezet.
Klienseinknek és közönségünknek támogató, biztonságos, kényelmes, befogadó hely.
Alkalmi használóinknak szabad, rugalmas és barátságos tér.
A Mentőöv Stúdióban elsősorban mentálhigiénés segítséget nyújtunk a hozzánk fordulóknak, egyéni segítő és önismereti utakat kísérünk és csoportokat szervezünk. Tematikus nyílt programjainkon közösségteremtésre törekszünk.
Szakembereink és partnereink egyéni végzettségüknek megfelelő módszerekkel végeznek segítő munkát.
Kínában, történt a dolog, réges-régen. A parasztok a folyó partján, a rizsföldeken dolgoztak. Kemény, embert próbáló munka. Tűzött a nap, fülledt, párás volt a levegő.Épp az új rizspalántákat ültették el, mikor egyikőjük arra lett figyelmes, hogy valamit sodor a folyó. Kicsit közelebb mentek és látják, hogy egy öregembert visz a víz, de szemmel láthatólag az öreg nem csinál semmit. Még akkor sem, mikor a sebes áradat a folyó fenekére nyomja. Pár perc múlva pedig újra feldobja a víz.
A földművesek otthagyták a munkájukat és szaladtak a sebes folyó partján, hogy majd botokkal és kötelekkel kihúzzák az öreget a partra. Mert azt látták, hogy az öregember él, de nem próbálkozik kiúszni a partra, vagy inkább nem tud egyedül kijutni.
A folyó sodrása erősödött, a földművesek a futástól és az egész napi kemény munkától hamar elfáradtak. Az öregembert a folyó egyre gyorsabban sodorta. Megálltak és kifulladva a folyó partján a sziklára ültek. Nézték, ahogyan a testet sodorja a víz. Reménytelenül lemondtak az öregember megmentéséről.
Kisvártatva arra lettek figyelmesek, hogy az öregember vizesen, de épségben feléjük közeledik, és szemmel láthatóan semmi baja.
– Hé, öreg, hogyhogy itt vagy?! – kérdezte az egyik földműves. – Hisz a víz elsodort téged, le- és felnyomott a habokban, és te semmit sem csináltál, még akkor sem, mikor mi feléd nyújtottuk a botokat. Nem úsztál, nem küzdöttél az életedért. Hogyhogy mégis itt vagy és semmi bajod?
Az öregember elmosolyodott, s így szólt:
– A titkom rendkívül egyszerű. Türelemmel vártam a kedvező pillanatot. Amikor a habok feldobtak, akkor teleszívtam a tüdőmet levegővel, mert tudtam, hogy hamarosan le fog nyomni a víz. Mikor lent voltam a fenéken, akkor pedig nem aggódtam, tudtam, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, és a víz hamaraosan feldob a felszínre. Nem kapálóztam, mert tudtam, hogy a víz sodrása erősebb nálam és csak arra ügyeltem, hogy az áramlatokat jól kihasználjam, ne ütődjek sziklához, kidőlt fához. Azt is tudtam, hogy a folyó nem lesz mindig ilyen erős, ott lent a völgyben lelassul a sodrása és ott könyűszerrel ki tudok jutni a partra. Ez az én titkom, semmi más. Mindig kihasználom az áramlat adta lehetőségeket, és aszerint cselekszem. Nem bánkódtam, ha a víz lenyom, és akkor sem ujjongok, mikor a felszínre visz, hisz tudom, mindennek van kezdete és vége.
A parasztok csodálkoztak az öreg szavain, mégis igazat adtak neki. Egyedüli módja, hogy az életét meg tudta menteni az, ahogy cselekedett.